A WBA legyőzte az Evertont, ikszelt a Tottenham

2012.09.01. 18:19
null
A West Bromwich Albion remekül szerepel az új szezonban, ezt most az Everton bánta (Fotó: Action Images)
A West Bromwich Albion hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Evertont a Premier League 3. fordulójában. A találkozón Gera Zoltán nem kapott lehetőséget. A Tottenham hazai pályán döntetlent játszott a Norwich-csal.

Az Everton remekül kezdte a szezont, előbb a Manchester Unitedet győzte le 1–0-ra, majd az Aston Villánál (3–1) bizonyult jobbnak. Ezúttal pedig egy másik veretlen, a két meccsén négy pontot szerző West Bromwich Albion volt az ellenfele.

A találkozó túl sok látványos jelenetet nem hozott, de a második félidőben az Everton így is könnyedén megszerezhette volna a vezetést, Marouane Fellaini azonban a kapuval szemben csúnyán fölé lőtt.

Aztán a WBA megszerezte a vezetést: Peter Odemwingie beadását Shane Long fejelte a kapuba. Az Everton most került először hátrányba ebben a szezonban, ez pedig vereséget is jelentett számára.

Pláne úgy, hogy Gareth McAuley a 83. percben három méterről fejelt gólt – végleg eldöntve ezzel a három pont sorsát. Gera Zoltán ezúttal is a kispadot koptatta, játéklehetőséghez nem jutott.

A Tottenhamben majdnem jól sikerült Moussa Dembélé bemutatkozása. A Fulhamtől érkező, a szünetben beálló középpályás ugyanis a 69. percben betalált a Norwich-nak, és úgy tűnt, hogy ez győztes gól lesz. A 85. percben azonban Robert Snodgrass megmentette az egyik pontot a vendégeknek.

A bajnokságot remekül, két győzelemmel és 8–0-s gólkülönbséggel kezdő Swansea hazai pályán 2–2-es döntetlenre végzett a Sunderlanddel. A vendégeknél Steven Fletcher duplázott. A Wigan–Stoke City összecsapás szintén 2–2-es eredménnyel ért véget.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Swansea City–Sunderland 2–2 (Routledge 45., Michu 66., ill S. Fletcher 40., 45+7.)
Tottenham Hotspur–Norwich City 1–1 (Dembélé 69., ill. Snodgrass 84.)
West Bromwich Albion–Everton 2–0 (Long 66., McAuley 83.)
Wigan Athletic–Stoke City 2–2 (Maloney 5. – 11-esből, Di Santo 49., ill. Walters 40. – 11-esből, Crouch 76.)
KÉSŐBB
18.30: Manchester City–Queens Park Rangers (Tv: Digi Sport 1)
KORÁBBAN
West Ham United–Fulham 3–0 (Nolan 1., W. Reid 29., M. Taylor 41.)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 3 3 – – 8–2 +6 9
2. Swansea 3 2 1 – 10–2 +8 7
3. West Bromwich Albion 3 2 1 – 6–1 +5 7
4. Manchester City 3 2 1 – 8–5 +3 7
5. Everton 3 2 – 1 4–3 +1 6
5. West Ham 3 2 – 1 4–3 +1 6
7. Wigan 3 1 1 1 4–4 0 4
8. Fulham 3 1 – 2 7–6 +1 3
9. Manchester United 2 1 – 1 3–3 0 3
9. Stoke City 3 – 3 – 3–3 0 3
11. Newcastle 2 1 – 1 2–3 –1 3
12. Sunderland 2 – 2 – 2–2 0 2
13. Arsenal 2 – 2 – 0–0 0 2
14. Tottenham 3 – 2 1 3–4 –1 2
15. Norwich City 3 – 2 1 2–7 –5 2
16. Reading 2 – 1 1 3–5 –2 1
17. Liverpool 2 – 1 1 2–5 –3 1
18. Queens Park Rangers 3 – 1 2 2–9 –7 1
19. Southampton 2 – – 2 2–5 –3 0
20. Aston Villa 2 – – 2 1–4 –3 0

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
14 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
17 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
23 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50