Anglia: G. Neville szerint Ferdinandnak nincs helye a válogatottban

2012.10.02. 10:32
Korábbi válogatottbeli és klubtársa, Gary Neville szerint Rio Ferdinandnak jelenleg nincs helye az angol nemzeti csapat keretében. Neville véleménye azért is számíthat sokat, mert a korábbi védő Roy Hodgson szövetségi kapitány stábjának tagja a „háromoroszlánosoknál”.

„Roy Hodgson sosem mondta, hogy Rio nem játszhat többé a válogatottban, Rio pedig sosem mondta, hogy lemondott a válogatottságról – mondta a SkySport szakértőjeként is dolgozó Neville. – De mennyi mérkőzést is játszott Ferdinand Fabio Capellónál az elmúlt tizennyolc hónapban? Hármat. Az elmúlt két évben nem lépett pályára rendszeresen a nemzeti csapatban. Roy Hodgson már 2014-re számol, és én nem látok ebben olyan nagy kérdést.”

„Ferdinand klasszis hátvéd, de Roy Hodgson többször is elmondta, hogy nem fog harmincnégy-harmincöt éves védőket behívni a válogatottba csak azért, hogy a padon üljenek. Egy ilyen döntés megosztó lehet a keret, az öltöző szempontjából is. Ha meghívót kap, akkor az olyan, mintha az elsők között lenne a neve a listán. De Ferdinand nem játszott rendszeresen az elmúlt húsz hónapban, szóval ez nem elsősorban Roy Hodgson dolga” – mondta határozottan a korábbi csapattárs Rio Ferdinandról.

Mint ismeretes, Angliában azt követően lett ismét téma Rio Ferdinand beválogatásának kérdése, hogy John Terryt eltiltotta a szövetség – a Chelsea védője pedig ennek következtében lemondta a válogatottságot –, miután Anton Ferdinand, a Queens Park Rangers hátvédje (Rio öccse) azt állította, Terry rasszista megjegyzéseket tett rá a két csapat tavaly októberi összecsapásán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik