Anglia: Gyepes újabb gólja; Bogdánnal kapott ki a Bolton

Vágólapra másolva!
2012.10.06. 18:05
A másodosztályú angol labdarúgó-bajnokság (Championship) 10. fordulójában a Bogdán Ádámmal felálló Bolton Wanderers 2–1-es vereséget szenvedett a Millwall otthonában, míg a Futács Márkót a kispadon jegelő Leicester City 2–0-ra legyőzte a Bristolt Cityt.

Bogdán Ádám több remek védése ellenére a – Chris Eagles révén tizenegyest is hibázó – Bolton 2–1-re kikapott a Millwall vendégeként. Futács Márkó nem lépett pályára a Leicester Cityben, amely kétgólos győzelmet aratott a Bristol City felett.

Az angol harmadosztályban Gyepes Gábor zsinórban harmadik mérkőzésén is betalált, a Portsmouth ennek a gólnak is köszönhetően játszott 2–2-es döntetlent a Milton Keynes otthonában. A vendégeknél Buzsáky Ákos – a Pompey színeiben először – a 81. percben lépett pályára, ám becserélése után az eredmény már nem változott.

A Walsall hazai közönség előtt az utolsó percekben kapott góllal szenvedett 2–1-es vereséget a Carlisle-tól, Gróf Dávid a kispadon foglalt helyet.

CHAMPIONSHIP
10. FORDULÓ
Birmingham City–Huddersfield 0–1
Blackburn–Wolverhampton 0–1
Blackpool–Charlton 0–2
Crystal Palace–Burnley 4–3
Derby County–Brighton 0–0
Leeds United–Barnsley 1–0
Leicester City–Bristol City 2–0
Millwall–Bolton Wanderers 2–1
Peterborough–Nottingham Forest 0–1
Sheffield Wednesday–Hull City 0–1
Watford–Middlesbrough 1–2
Ipswich–Cardiff City 1–2
AZ ÁLLÁS
1. Cardiff 10
7
1 2 19–11 +8 22
2. Leicester1070317–9+821
3. Wolverhampton 10 6 1 3 14–9 +5 19
4. Crystal Palace 10 6 1 3 18–17 +1 19
5. Brighton 10 5 3 2 15–6 +9 18
6. Huddersfield Town 10 5 2 3 15–11 +4 17
7. Leeds United 10 5 2 3 18–16 +2 17
8. Blackpool 10 5 1 4 19–14 +5 16
9. Blackburn Rovers 10 4 4 2 16–13 +3 16
10. Hull City 10 5 1 4 16–14 +2 16
11. Middlesbrough 10 5 1 4 16–17 –1 16
12. Nottingham 10 3 5 2 11–10 +1 14
13. Derby County 10 3 4 3 15–13 +2 13
14. Watford 10 4 1 5 15–18 –3 13
15. Charlton Athletic 10 3 3 4 12–12 0 12
16. Burnley 10 3 2 5 21–22 –1 11
17. Bristol City 10 3 2 5 18–19 –1 11
18. Bolton Wanderers 10 3 2 5 13–16 –3 11
19. Barnsley 10 3 2 5 12–15 –3 11
20. Millwall 10 3 2 5 14–19 –5 11
21. Birmingham City 10 3 2 5 10–17 –7 11
22. Sheffield Wednesday 10 2 2 6 14–21 –7 8
23. Ipswich 10
1 4 5
8–19 –11 7
24. Peterborough 10 2 0 8 10–18 –8 6
LIGA 1.
11. FORDULÓ
Milton Keynes Dons–Portsmouth 2–2
Walsall–Carlisle 1–2
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Gróf Dávid: Olyan nincs, hogy egy csapat csütörtökön tud focizni, vasárnap pedig nem

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 08:12

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Gróf Dávid: Csak azt bánom, hogy azt az egy lövést a végén nem tudtam hárítani

Európa-liga
2026.01.22. 23:54

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Gróf Dávid öröme: Végre tétmeccsek következnek!

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 14:00
Ezek is érdekelhetik