Arsenal: 12 millió fontot ajánlanak a Crystal Palace tehetségéért

2012.11.30. 10:22
Angol lapértesülések szerint az Arsenal a januári átigazolási időszakban 12 millió fontos (10+2) ajánlatot készül tenni a másodosztályú Crystal Palace válogatott támadójáért, Wilfried Zaháért.

Arsene Wenger már korábban kiszúrta csapatának a gólerős támadót, akinek döntő érdemei vannak övéi remeklésében – ennek elismerése volt válogatottbeli bemutatkozása novemberben a svédek elleni felkészülési találkozón –, a 20 éves játékosért október elején még minimum 12 millió fontot kértek a Crystal Palace-nál, egy hónappal később, a válogatottbeli meghívó, és az érdeklődők számának növekedése azonban már nyolcmillió fonttal megnövelte az eladó „étvágyát”.

Zaha a Man. Unitednél és a Man. Citynél is képben van, csakúgy, mint a Liverpoolnál, valamint a Real Madridnál. A mértékadó transfermarkt.de eközben változatlanul 3.5 millió euróban határozza meg az értékét. A Crystal Palace-nál viszont ragaszkodnak hozzá, és ahhoz, hogy a télen semmiképpen nem adják el a 2017-ig szerződtetett alapembert.

„Minden olyan játékost figyelemmel kísérünk, aki erősítést jelent számunkra, az övé csak az egyik név ezen a listán” – mondta Arsene Wenger, akit a kolléga, Ian Holloway máris meggyanúsított, hogy a klub megkerülésével vette fel a kapcsolatot a kiszemelttel.

Steve Parish tulajdonos ezt azzal egészítette ki, hogy hivatalosan a Crystal Palace-t még nem keresték meg, illetve bízik benne, Zaha náluk mutatkozhat be a Premier League-ben. Ez egyrészt feljutást feltételez, illetve azt, hogy a nyáron is kikosarazzák a kérőket.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25