Man. United: a kapuslegenda látja az erőt De Geában

2012.11.26. 18:37
Peter Schmeichel, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi BL-győztes kapusa, csapatkapitánya úgy véli: bizonytalan megmozdulásai ellenére David De Gea hosszú távon megállja majd a helyét a MU kapujában – legalábbis a lelkiereje megvan hozzá.

„Csodálom Davidot. Nem emlékszem egyetlen játékosra sem, akit nála keményebben kritizáltak a Manchester Unitednél történt bemutatkozása után. S lám, neki nem tűnt el a mosoly az arcáról, képes feldolgozni a támadásokat" – mondta Schmeichel, akinek szimpatikus a spanyol kapus hozzáállása.

„Szép lassan kezdi letörölni magáról azt a bélyeget, amit rásütöttek. Nem magyarázkodott a médiában, nem kente másra a felelősséget a hibáiért, egyszerűen felvállalta a helyzetet. Fiatal még, huszonkét esztendős, szóval van mit tanulnia, de a mentális alapjai kétségtelenül megvannak ehhez."

De Geának általában azt vetik a szemére, hogy – szemben például Schmeichellel – nem védi megfelelő eréllyel a kapuja előterét. Az MU-val 1999-ben BL-t nyerő dán kapus erre azt mondja:

„Való igaz, én egészen más típusú kapus voltam, mint ő, számomra sohasem okozott problémát légi csatába bocsátkozni a labdáért. De látni kell, hogy a játék időközben megváltozott, már nincs olyan nagy szükség ezekre a kijövetelekre, mint akkoriban."

Schmeichel emlékeztetett: az utóbbi években a futball megváltozott, a játékosok másképp rúgják meg a labdát, kevesebb a magasan belőtt labda, Spanyolország válogatottja sokpasszos, földön zajló játékkal lett a világ ura – vagyis De Gea képességeit sem érdemes csak a légi parádéi alapján megítélni.

A Unitedet 2011 óta erősítő fiatal spanyol kapus bölcsességfoghúzás miatt az elmúlt hetekben nem lépett pályára, de reméli, szerdán a West Ham United elleni bajnokin ott lehet a csapatban.

Legfrissebb hírek

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
8 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
22 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05