PL: Di Matteo változtatásokat ígér a Chelsea-nél

2012.11.18. 12:38
Nem a legjobb időszakát éli a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League), hiszen négy meccsen mindössze két pontot szerzett. A West Bromtól elszenvedett vereség után Roberto Di Matteo menedzser változtatásokat ígér.

Di Matteo nyugodtan nyilatkozott a meccs után, de a hírek szerint a játékosaival már nem volt ennyire megértő a zárt ajtók mögött.Di Matteo nyugodtan nyilatkozott a meccs után, de a hírek szerint a játékosaival már nem volt ennyire megértő a zárt ajtók mögött.

„Ezen a pályán mindig nehéz dolgunk van, tavaly kikaptunk, és ezúttal is vesztesen távoztunk. Ha ilyen gólokat engedünk az ellenfélnek idegenben, azzal nagyon megnehezítjük a dolgunkat. Nem alakítottunk ki túl sok helyzetet, és azokat is jobban kellett volna kihasználni. Talán eljött az idő, hogy változtassunk a csapaton, és a játékstílusunkon" – nyilatkozta Di Matteo.

„Valamilyen oknál fogva a november egy gyenge hónapunk, ez idén is bebizonyosodott. Felül kell vizsgálnunk a felállásunkat, és talán nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésre" – tette hozzá a Chelsea menedzsere.

Kollégája, Steve Clarke szerint a szurkolók ugyan álmodozhatnak, de ők megpróbálnak két lábbal a földön maradni.

„Elégedett vagyok, nagyszerű három pontot szereztünk, két szép góllal, és végig jól zártunk hátul. Gondolhatunk-e már a Bajnokok Ligájára? Én nem tekintek annyira előre, meccsről meccsre haladunk. Ha a szurkolók szeretnének egy kicsit álmodozni, megtehetik, de mi próbálunk két lábbal a földön maradni" – értékelt Clarke, külön kiemelve a gólt szerző, hetek óta kiváló formában Shane Longot, aki annak ellenére játszani akart, hogy a közelmúltban vesztette el a nagymamáját (emiatt „Rest In Peace Gran" feliratú pólóban szerepelt).

Legfrissebb hírek

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
7 órája

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
8 órája

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
18 órája

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Tóth Alex nem lépett pályára, a Bournemouth egy pontot szerzett a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.02.21. 20:23

Hosszabbított, minden idők legjobban fizetett Arsenal-játékosa lett Bukayo Saka

Angol labdarúgás
2026.02.19. 16:47

Arteta az Arsenal újabb pofonja után: Semmit sem mutattunk abból, ami a bajnoki címhez kell

Angol labdarúgás
2026.02.19. 07:15
Ezek is érdekelhetik