Man. City: Hihetetlen, hogy csak Nasrit állították ki - Mancini

2012.12.30. 11:12
Roberto Mancini, a Manchester City olasz menedzsere úgy véli, Samir Nasri mellett a francia középpályással összefejelő Sébastien Bassongot is ki kellett volna állítani csapata szombati bajnokiján, amelyet az emberhátrány ellenére 4–3-ra megnyert a bajnoki címvédő.

„Mindketten előrehajtották a fejüket. Ha a bíró piros lapot akar adni, adjon mindkettőnek – mondta Mancini. – Samir elismerte, összeért a fejük, de a másik játékos sem volt vétlen, nem akarta elkerülni a kontaktust. A partjelzőnek is óriási a felelőssége abban, hogy ilyen hihetetlen döntés születhetett. Fellebbezünk, mert ez tarthatatlan.”

Mancini már a Manchester Unitedtől elszenvedett vereség után is megtalálta a magát ettől kiközösítve érző Nasrit, akit ezúttal is kiosztott az olasz.

„Csalódtam Samirban a viselkedése miatt, meg is fizet a vétségéért, de ez nem menti fel a játékvezetőt. Mindkét játékos elkövette ugyanazt a hibát, miért csak az egyiküket büntetik meg? Más-más csapatokra más-más szabályok vonatkoznak, ami elfogadhatatlan, hiszen az életben is ugyanaz a szabály vonatkozik mindenkire. És ez nem az első ilyen eset volt ebben a szezonban, de nem akarok sokat foglalkozni velük, mert mi történik akkor, ha szóvá teszem, hogy biztosan túl sokat ettek karácsonykor” – zárta mondandóját Mancini.

Joey Barton, a City korábbi játékosa, aki jelenleg Marseille-ben légióskodik (de 12 meccse eltiltása miatt hónapokig kellett várnia a bajnoki bemutatkozására…), a Twitteren fogalmazta meg hozzá méltó véleményét: „Nasri pillanatnyi formájáról mindent elmond, hogy még egy lefejelést sem tud normálisan kivitelezni."

NASRI KIÁLLÍTÁSA

Legfrissebb hírek

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
2026.09.25. 13:16

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20