Arsenal: Meg kellene szüntetni a januári piacot - Wenger

2013.01.25. 18:36
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere, Arsene Wenger a csapat mai sajtótájékoztatóján hangot adott vegyes érzéseinek a januári átigazolási szezonnal kapcsolatban. A francia szakember szerint legalább korlátozni kellene ebben az időszakban az igazolásokat, de még jobb lenne a januári átigazolási ablakot becsukni.

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint a téli átigazolási időszak egyszerűen nem fair, és nincs szüksége erre egyik klubnak sem.

„Legjobb esetben is minden csapatnak maximum két igazolást engednék, de úgy gondolom, a januári átigazolásokat teljes egészében el kellene törölni, így lenne korrekt” – mondta a francia szakember.

„Egyszerűen nem fair, hogy vannak olyan csapatok, amelyek mindkét mérkőzésüket lejátszották a Newcastle ellen, így ők hatalmas előnybe kerülnek azokhoz képest, akik még csak ez után játszanak a januárban hat-hét új embert begyűjtő együttes ellen” – indokolta nyilatkozatát Wenger.

Az Arsenal menedzsere továbbá beszélt az „ágyúsok” idei átigazolási terveiről is.

„Ha valakit tudnánk igazolni, aki erősítené a keretünket, akkor megtennénk, de jelenleg minden posztra van két jó játékosunk, ennek pedig elégnek kell lennie az idei szezonra” – zárta le a sajtótájékoztatót.

Legfrissebb hírek

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
4 órája

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:59

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:54

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
2026.09.04. 12:05

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
2026.09.03. 19:16

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40