West Ham: a tulaj fia nem örül Samah állítólagos érkezésének

2013.01.04. 16:34
Hivatalosan még egyik klub sem jelentette be, több brit médium azonban már kész tényként közli, hogy az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő West Ham United fél évre kölcsönvette Maruan Samahot az Arsenaltól.

Samahot már korábban is hírbe hozták a csatárgondokkal küzdő West Hammel, és bár kölcsönszerződésének hivatalos bejelentésére még várni kell, Jack Sullivan már ki is fejezte a nemtetszését az üzlettel kapcsolatban. Az illető nem más, mint a WHU társtulajdonosának, David Sullivannek a fia, aki gyakran kritizálja a kelet-londoni klub átigazolásait. Így tett most is, a Twitteren a következő bejegyzéseket írta:

„Nagyon nem örülök a hírnek, miszerint Samah hat hónapos kölcsönszerződést írt alá! Nem az én választásom :( ”
„Remélem, hogy Samah rám cáfol!?!?!?!”

„Nagyon nem örülök a hírnek, miszerint Samah hat hónapos kölcsönszerződést írt alá! Nem az én választásom :( ”
„Remélem, hogy Samah rám cáfol!?!?!?!”

Andy Carroll sérült, Modibo Maiga pedig a mali válogatottal vesz majd részt a január 19-én kezdődő Afrika-kupán, így Carlton Cole személyében lényegében csak egy csatár állna a West Hamet irányító Sam Allardyce rendelkezésére Carroll felépüléséig.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
4 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
8 órája

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
15 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10
Ezek is érdekelhetik