Anglia: Di Canio csalódott a Swindonban, távozott

2013.02.19. 16:08
Paolo Di Canio játékos-pályafutása befejezése után 2011-ben elvállalta a jelenleg az angol harmadosztályban (League One) szereplő Swindon Town menedzselését, azonban az olasz két év után úgy érezte, a csapat vezetőinek már nem érdeke a csapat jó szereplése, így távozott a klubtól.

„Hivatalosan, azonnali hatállyal lemondok a Swindon Town Football Club menedzseléséről. Túl sok megszegett ígéretet hallottam már rövid edzői pályafutásom alatt” – áll Di Canio hivatalos közleményében.

A Swindon Town korábban bejelentette, hogy kénytelenek eladni a klubot, különben csődeljárás alá kellene vonni azt, azonban a ligának több problémája is akadt a Swindon ismeretlen új tulajával, így az együttes helyzete még mindig nem rendeződött.

„Korábban már jeleztem, hogy szeretnék távozni, azonban még vártam a hivatalos bejelentéssel, ugyanis nem akartam befolyásolni a klub eladását, valamint az átigazolásokat. Kíváncsi voltam az új vezetőség terveire, így egy szóbeli megegyezés után maradtam a Swindon élén, azonban miután a liga bejelentette, hogy elutasítják az új tulajdonos ajánlatát, a vezetőség közölte velem: elfogadják a korábbi lemondásomat.”

A klub válaszul szintén kiadott egy nyilatkozatot, amiben kifejezik sajnálatukat Di Canio távozásával és a csapat helyzetével kapcsolatban.

„Szomorúan vettük tudomásul, hogy Paolo Di Canio egy ilyen nehéz időszakban a távozás mellett döntött. Csalódottak vagyunk, különösen, hogy a liga a mai napig nem tudott megegyezni a klub jövőbeli tulajával, így még mindig nem hagyták jóvá az egyesület eladását. Megértjük a szurkolók frusztráltságát az üggyel kapcsolatban, és reméljük, minél hamarabb rendeződik a klub helyzete” – írja közleményében a Swindon.

Di Canio 2011 májusában vette át a csapat irányítását, majd egy évvel később megnyerte a negyedosztály küzdelmeit, azaz feljuttatta a Swindont a harmadik vonalba. Ez volt az első munkája menedzserként.

 

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49