Anglia: Ez a legfontosabb kupa, amit eddig nyertem - Laudrup

2013.02.25. 11:26
A negyedosztályú Bradford City elleni 5–0-s győzelemmel a Swansea City hódította el az angol labdarúgó Ligakupát. A Wembleyben rendezett döntő után a walesiek menedzsere, Michael Laudrup pályafutása legnagyobb sikerének nevezte az eredményt.

„Ez a legfontosabb trófea, amit eddig megnyertem. A nagy klubokkal trófeákat nyersz, de a kisebb klubok csak nagyon ritkán jutnak el finálékig, és ha el is jutnak, rendszerint egy óriással találkoznak” – mondta Laudrup, aki 2012 nyarán vette át a Swansea Cityt a Liverpoolba távozó Brendan Rodgerstől.

„Játékosként a legnagyobb klubokban játszhattam különböző országokban. A Swansea nem tartozik közéjük még a Premier League-ben sem, de most nyertünk egy kupát, és ez fantasztikus. Egy kisebb csapattal elhódítani egy trófeát egészen kiemelkedő dolog” – ecsetelte érzéseit a dán szakember, aki a vesztes felet is nagyon dicsérte a finálé után.

„Erre a sorozatra és erre a fináléra sokáig fognak emlékezni a Bradford eredménye miatt, és egy kicsit a mienk miatt is. Büszkék lehetünk erre. Különös volt egyértelmű favoritnak lenni egy döntőben, és meg kellett nyernünk ezt a meccset. A játékosaim nagyszerűek voltak, önbizalommal és türelemmel játszottak, a győzelem volt a legfontosabb a célunk, de a játékunk is nagyszerű volt” – tette hozzá a dánok legendája.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51