Liverpool: a lejáró szerződésű Kolo Tourét szeretnék

2013.05.21. 14:56
A Liverpool labdarúgócsapata szeretné átigazolni Kolo Tourét, a Manchester City védőjét, akinek júniusban lejár a szerződése jelenlegi csapatával.

A „vörösöknek” Jamie Carragher visszavonulása után mindenképp középső védőre van szükségük, és a Pool állítólag rögtön két játékost is szeretne a posztra: a 32 éves Touré ingyen érkezhet a klubhoz, ha megfelelő ajánlatot kap, míg a másik kiszemelt Kirjakosz Papadopulosz, a Schalke 04 kőkemény, 21 éves görög bekkje.

Az Arsenaltól 2009-ben 14 millió font ellenében Manchesterbe igazoló Touré jelenleg a City „szezonlevezető” túráján van az Amerikai Egyesült Államokban, de a BBC információi szerint visszautazása után gyorsan egyenesbe kerülhet az ügye. Az elefántcsontparti játékos – akinek a testvére, Yaya továbbra is marad a City kötelékében – 18 meccset játszott az idényben, ugyanakkor kimaradt a City BL-keretéből, és 2011-es, doppingvétség miatti eltiltása óta továbbra sem tudja a csúcsformáját hozni.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58