MU: Fellainiért 24 millió fontot ajánlanak - sajtóhír

2013.05.27. 12:18
A Mirror értesülései szerint az angol bajnok Manchester United labdarúgócsapata 24 millió fontos ajánlatot készül tenni az Everton belga válogatott középpályásáért, Marouane Fellainiért.

Az angol lap úgy értesült, hogy David Moyesnak, az MU nyáron hivatalban lévő új menedzserének első számú feladata az lesz, hogy maradásra bírja Wayne Rooneyt, a „vörös ördögök” távozással kacérkodó támadóját.

A 27 esztendős csatárra a 2012–2013-as szezonban – főképp Robin van Persie szerződtetése miatt – már nem hárult akkora szerep, mint a korábbi években, így a szezon végéhez közeledve egyre több együttessel hozták szóba az angol válogatott klasszist. Lehet(ett) hallani a Chelsea, az Arsenal és a Paris Saint-Germain érdeklődéséről is, ám Moyes szeretné, ha Rooney a következő idényben is a manchesterieket erősítené.

A skót menedzser és az angol válogatott futballista egyébiránt jól ismerik egymást, hiszen Rooney 16 esztendősen Moyes irányítása alatt mutatkozott be az Everton első csapatában, így a szakvezető maradásra bírhatja korábbi játékosát.

A Mirror szerint azonban – Rooney sorsától függetlenül – Moyesnak már van kiszemeltje a Manchester United támadósorának megerősítésére. A lap úgy tudja, hogy a „vörös ördögök” 24 millió fontos ajánlatot készülnek tenni Marouane Fellainiért, az Everton belga válogatott középpályásáért, aki 2008-ban a Standard Liege-től igazolt a liverpooliakhoz, így öt szezonon keresztül már játszott Moyes „kezei alatt”.

Legfrissebb hírek

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
11 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Angol Ligakupa: Savinho góllal debütált, a Spurs mellett a Newcastle és az Everton is továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.08.26. 22:54

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00

Carrick és De Zerbi is csalódott a kínos vereség miatt, de egyikük sem akar pánikot

Angol labdarúgás
2026.08.23. 09:50

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04