West Bromwich: közönségdíj Gera szupergóljáért - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.01. 13:28
Tökéletes idényrajt volt, remélem, amikor újra játszhatok, megint rúgok egy hasonló gólt – mondta Gera Zoltán, akinek az angol bajnoki idény első fordulójában a Liverpoolnak lőtt gólját az év góljának választották meg klubja szurkolói. A West Bromwich Albion minapi idény végi díjátadóján (End of Season Awards Dinner) Gera át is vette a közönség által neki ítélt trófeát.

„Tökéletes idényrajt volt, amely szinte már belevész a múltba – idézi a WBA hivatalos honlapja Gera Zoltánt szerdai beszámolójában. – Hosszú kihagyás után ez volt az első meccsem, álmodni sem lehetett volna szebb visszatérésről. Szép emlék az a gól, remélem, amikor újra játszhatok, megint rúgok egy hasonlót.”

A magyar légiós elmondta: szépen gyógyul januári térdszalagszakadásából, és reméli, hogy a következő szezon elején újra játszhat, és a későbbiekben már nem lesz része hasonló súlyos sérülésekben.

„Amúgy meg nagyon büszke vagyok a csapatra, nagyszerű idényt futunk. Még sohasem volt ilyen jó a pozíciónk a Premier League-ben” – tette hozzá Gera, aki 18 tétmérkőzésen lépett pályára a jelenleg a PL nyolcadik helyén álló WBA-ban ebben a szezonban, és négy gólja rendre győztes meccsen született.

Az idény legszebb góljára a WBA hivatalos honlapjának Facebook-oldalán szavazhattak a szurkolók. Gera szépségdíjas találata a WBA első gólja volt a Premier League 2012–13-as idényében.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10