Arsenal: a kölcsönadott brazil szerződést bont a klubbal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 12:08
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sao Paulónak kölcsönadott Denílson június végén felbontja szerződését az Arsenallal, amelyhez 2016-ig köti a szerződése – ezt a futballista ügynöke erősítette meg a Sky Sportsnak.

A 25 esztendős játékos 2006-ban, 18 éves korában csatlakozott az Arsenalhoz, amelynél idővel egyre több játéklehetőséghez jutott, ám a jó teljesítménnyel adós maradt, így az „ágyúsok” 2011 nyarán kölcsönadták nevelőegyesületének, a Sao Paulónak.

Denílson a brazil együttesnél ugyan alapembernek minősül, de az Arsenal menedzserének, Arsene Wengernek az elképzeléseibe már nem fér bele, így a két fél a hónap végén közös megegyezéssel felbontja a 2016-ig érvényes megállapodást. Mivel a futballista kölcsönszerződése is lejár a Sao Paulónál, így az utánpótlás-válogatott játékos szabadon igazolhatóvá válik.

„Meg tudom erősíteni a híreket, Denílson és az Arsenal útjai a hónap végén különválnak. A játékos ingyen igazolhat másik klubhoz, érdeklődőkből pedig nincs hiány. Nem szeretnék csapatnevet mondani, de Brazíliából, Oroszországból, Olaszországból, Németországból és Törökországból is van érdeklődés. Még nem döntöttünk, de minden ajánlatot meg fogunk vizsgálni. Ha Denílson marad Brazíliában, akkor a Sao Paulo lesz a prioritás, de az sem zárható ki, hogy hazája másik klubjába igazol” – mondta Alexandre Soares, a középpályás ügynöke.

Denílson több mint 150 mérkőzésen lépett pályára az Arsenal játékosaként.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik