Liverpool: elhunyt a Celtic elleni csata hőse

2013.06.18. 09:20
Hétfőn hosszú betegség után 75 éves korában elhunyt a Liverpool korábbi labdarúgója, Geoff Strong.

A védőként és támadóként is bevethető Geoff Strong az Arsenalból került a Liverpoolba, amelyben 1964 és 1970 között 201 mérkőzésen 33 gólt szerzett. Tagja volt a klub első FA-kupa-győztes csapatának (1965).

Kulcsszerepe volt abban, hogy a „vörösök” az 1965–1966-os szezonban bejutottak a KEK-döntőbe; Strong gólt szerzett a Juventus ellen, majd a Celtic elleni elődöntőben – már sérülten játszva – ő fejelte a továbbjutást eredményező találatot.

A Dortmund elleni döntőben (1–2) az említett sérülés miatt nem játszhatott, viszont 1968 januárjában pályára lépett a Ferencváros ellen elveszített VVK-nyolcaddöntőben (0:1, 0:1). Strong a Coventry City futballistájaként fejezte be karrierjét 1971-ben.

A sportember évek óta Alzheimer-kórban szenvedett.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
8 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
15 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
19 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
19 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21