Anglia: Barca-védő a Stoke-nál, korábbi kapitány a QPR-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 21:36
A Stoke City labdarúgócsapata szerződtette a Barcelona 21 éves utánpótlás-válogatott védőjét, Marc Muniesát. Mark Hughes klubja ingyen szerezte meg az U21-es Eb-n is részt vett katalán válogatott szélsőhátvédet.

A Swansea City is Spanyolországból igazolt: Alejandro Pozuelo három évre érkezett a Real Betistől. A walesi klubnál – úgy tűnik – bíznak egy újabb Michu-féle fogásban, ugyanis már a harmadik játékost szerződtették az ibériai országból, hiszen az elmúlt napokban bejelentették José Canas (szintén Betis) és Jordi Amat (Espanyol) érkezését is. A Swansea-nál összesen már hét spanyol játékos van a keretben.

A Crystal Palace-hez skót középpályás írt alá: a 30 éves Stephen Dobbie már az elmúlt négy hónapban is a Selhurst Parkban játszott kölcsönben a Brighton & Hove Albiontól, most két évre kötelezte el magát az újonchoz.

A Premier League-ből kiesett Queens Park Rangers szakmai vonalon erősített: a Harry Redknapp irányította klub megegyezett Steve McClarennel, így a korábbi angol szövetségi kapitány, a legutóbb a holland Twenténél dolgozó 52 éves szakember Redknapp segítőjeként dolgozik tovább.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Vb-selejtezők: pótselejtezőt játszanak, lemondott a szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.11.19. 09:38

Brazil és holland dicséret: páratlan taktikai intelligenciával játszik Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.11.03. 07:12

A Newcastle ellen szakadt meg a West Ham csapnivaló sorozata

Angol labdarúgás
2025.11.02. 17:04
Ezek is érdekelhetik