Anglia: Gascoigne részegen támadt volt feleségére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 15:23
Paul Gascoigne, a korábbi remek labdarúgó tisztasága, úgy tűnik, nem tartott sokáig. Az 57-szeres válogatott középpályás annak ellenére, hogy négy hónapja bejelentette, soha többé nem nyúl az alkoholhoz, most angol sajtóhírek szerint újra túl sokat ivott, sőt, volt feleségére is rátámadt.
Gascoigne-ról 2004-es visszavonulása óta többet cikkeznek az angol lapok, mint profi pályafutása alatt. A 46 esztendős angollal többoldalas interjút közölt márciusban a The Sun, amelyben elmondta, hogy kis híján belehalt az alkoholizmusba, ezért részt vett egy elvonón Észak-Amerikában, és soha többé nem nyúl az üveghez.„Azt hittem, nem élem túl, teljes roncs voltam. Borzasztó volt, de a leckét biztosan megtanultam. Soha többet nem hagyom, hogy ilyen előforduljon, legyőztem a betegséget, és legyőztem a halált. Még az orvosok is azt mondták, hogy nem élem túl, de itt vagyok, kaptam egy újabb esélyt” – nyilatkozta márciusban az angol.Mindössze négy hónappal a hivatalosan bejelentett leszokását követően azonban újra részegeskedésen kapták a korábbi középpályást, aki most állítólag egy szíjjal volt feleségére támadt ittas állapotban egy vasútállomáson.A Lazióban, a Tottenhamben és a Newcastle-ben is megforduló korábbi játékos viselkedéséről egy peronőr (akire közben szintén rátámadt) értesítette a rendőröket, akik kiérkezésüket követően azonnal őrizetbe vették az angolt, majd pár óra fogva tartás után végül óvadék ellenében szabadon engedték.
Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik