Arsenal: Igazolni kellene még egy csatárt - Giroud

2013.08.20. 10:18
Olivier Giroud, az Arsenal labdarúgócsapatának csatára szerint együttesének a nyári átigazolási időszakban igazolnia kellene még egy támadót.

„Szerencsére nekem nem kell az átigazolásokkal foglalkoznom, de szerintem a klubnak szerződtetnie kellene még egy csatár” – mondta Giroud a Le Parisiennek.Giroud a Le Parisiennek.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, angol sajtóhírek szerint a londoniak már megkeresték a Juventus középpályását, Paul Pogbát, a Newcastle játékosát, Yohan Cabayét, valamint a Swansea City párosát, Ashley Williamst és Michut, de a nyári átigazolási szezonban eddig hivatalosan csak egyetlen játékost igazoltak az „ágyúsok”, az Auxerre 20 éves csatára, Yaya Sanogo érkezett ingyen.

„Tisztában vagyok a képességeimmel, de azt is tudom, hogy ha valóban versenyképesek akarunk lenni ebben az idényben, akkor kell még egy igazán nagy nevű támadót igazolni” – tette hozzá a francia csatár.

A londoniak szerdán 20.45 órakor a Bajnokok Ligája 4. selejtezőkörében a Fenerbahce, majd szombaton 13.45 órakor, a bajnokság második fordulójában a Fulham ellen lépnek pályára.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
7 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
17 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11