Felkészülés: Walcott-parádé és Arsenal-győzelem a City ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.10. 17:55
null
Clichy (kékben) nem tudta megállítani korábbi arsenalos csapattársát, Walcottot (Fotó: Reuters)
Felkészülési mérkőzésen az Arsenal 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt. A Helsinkiben rendezett találkozón Theo Walcott gólt lőtt, majd két gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A londoniak már három góllal vezettek, amikor Álvaro Negredo szépített.

Egy héttel az angol bajnoki rajt előtt igazán pikáns összecsapást rendeztek Helsinkiben, ahol a Manchester City az Arsenal ellen lépett pályára. A manchesteriek új menedzserrel, Manuel Pellegrinivel készülnek a szezonra, s szeretnék ismét elhódítani a bajnoki címet.

Ennek köszönhetően a nyári átigazolási szezonban a City megint eltapsolt egy százast (millió fontban), Fernandinho, Jesús Navas, Sztevan Jovetics és Álvaro Negredo érkezett, míg a londoni szurkolók továbbra is csak várják azt a bizonyos nagy bejelentést, de könnyen előfordulhat, hogy ezúttal sem sikerül klasszist igazolni a nyáron.

Ennek ellenére az Arsenal gyakorlatilag lesimázta a Manchester Cityt, sokkal készebb csapatnak tűnt Arsene Wenger együttese. Már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a londoni alakulat – ráadásul egy gyönyörű találattal: Aaron Ramsey több ember között passzolt tökéletesen Theo Walcotthoz, aki szépen átpöccintette a labdát Joe Hart fölött. (0–1)

Az első gólnál megcsodált koprodukciónak aztán a másodiknál sem volt ellenszere. Az 59. percben Ramsey és Walcott háromszögezett egymással, ami után a walesi ziccerben elvitte a labdát a City kapusa mellett, majd az üres kapuba passzolt. (0–2)

Aztán újabb három perc és újabb Arsenal-gól következett. Ezúttal Walcott előreívelését Olivier Giroud szelídítette meg, aztán parádés mozdulattal emelt át Hart fölött. (0–3)

Felkészülési mérkőzés ide vagy oda, arra talán kevesen számítottak, hogy a londoniak három gólt lőnek a Citynek, és egyet sem kapnak. Aztán mégis kaptak egyet, a manchesterieknek ugyanis a szépítő találat azért összejött: a 79. percben Negredo gurította el a labdát Lukasz Fabianszki alatt. (1–3)

Túl messzire menő következtetéseket ebből a mérkőzésből nyilván nem lehet levonni, de az biztos, hogy az Arsenal jobb szájízzel készülhet az egy hét múlva esedékes bajnoki rajtra.

FELKÉSZÜLÉS
Manchester City–Arsenal 1–3 (0–1)
ARSENAL: Szczesny (Fabianski, a szünetben) – Sagna (Jenkinson, 73.), Mertesacker, Koscielny, Gibbs – Arteta (Pérez, 67.), Wilshere (Cazorla, a szünetben), Ramsey (Hayden, 88.) – Walcott, Podolski (Giroud, 36.), Oxlade-Chamberlain (Zelalem, 73.). Menedzser: Arsene Wenger
MANCHESTER CITY: Hart – Zabaleta (Richards, a szünetben), Kompany, Lescott (Boyata, 85.), Clichy – Milner (Nasri, a szünetben), Fernandinho (Rodwell, 79.), Touré (García, 68.), Silva (Jovetics, 68.) – Negredo, Dzeko (Navas, a szünetben). Menedzser: Manuel Pellegrini
Negredo (59.), ill. Walcott (9.), Ramsey (59.), Giroud (62.)
Részletes jegyzőkönyv hamarosan...

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik