Tottenham: megegyeztek a Valenciával Soldadóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.01. 11:57
null
Soldado érkezik a Tottenhamhez – már a Bale-ért kapott összeget költi a Spurs?
A Tottenham a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a Valenciával Roberto Soldado átigazolásáról. A játékosnak már csak az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon kell átesnie.

Az angol klub szűkszavú közleményéből több nem derül ki, egyelőre nem tudni, hogy mennyi időre, s hogy mekkora összegért érkezik Soldado a londoniakhoz. Korábbi sajtóhírek szerint a „sarkantyúsok” kifizetik Soldado kivásárlási árát (26 millió font), de csak két részletben: az elsőt augusztus harmadikáig, a másodikat később.

A mértékadó BBC értesülései szerint a spanyol játékos négyéves megállapodást köt a Spursszel, és holnap esik át az orvosin.

Soldado 146 mérkőzésen lépett pályára a Valenciában, ezeken a találkozókon 80-szor volt eredményes.

A „denevérek" 2010-ben szerződtették a Getafétól, amelyben 60 bajnokin 29 gólt ért el. A 28 éves támadó pályafutása korai szakaszában a Real Madrid Castillában futballozott, majd 16-szor szerepelt a királyiak nagycsapatában is. A spanyol válogatottban 11-szer jutott szóhoz, és hat gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58