Wenger érti a türelmetlenséget: „Megpróbálunk erősíteni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 08:54
null
A japán szurkolók jelezték a távol-keleti túrán: bíznak a „főnökben” (Fotó: Action Images)
Fenerbahce elleni BL-selejtező ide, Fenerbahce elleni BL-selejtező oda, Arsene Wengernek, az Arsenal menedzserének sorban teszik fel a kérdéseket a nyári erősítésekre (illetve azok hiányára) vonatkozóan. A szakvezető jelezte: megérti a türelmetlenséget, és közölte, „valami készül."

Az Aston Villa elleni Premier League-nyitányon elszenvedett hazai vereséget követően a Fenerbahce elleni isztambuli BL-selejtezőn egy esetleges rossz eredmény fokozhatja a szurkolói elégedetlenséget, amely többé-kevésbé már így is érzékelhető.

„Meg tudom érteni a türelmetlenséget. Sokszor elmondtam már, és továbbra is hiszem: az átigazolási időszaknak a szezonkezdettel le kellene zárulnia, mivel így többnyire az utolsó tíz napra marad a nagy mozgás, és ez destabilizáló hatással van a klubokra. Most is nagy lesz a mozgás. Ráadásul a fő téma az ilyenkor, ami nem igazán fontos a futballban. Ami igazán fontos, az az, hogy szerdán kimenjünk, és lássunk egy jó meccset. Minden más jó sztori az újságoknak, de nem az igazi futball. Számomra mindig a játék minősége az igazi futball, ez az igazán fontos” – célzott Wenger a kritikákra, ugyanakkor erősítésekre is utalt.

„Mint mindig, most is azt tesszük, ami szerintünk a helyes. Ha úgy gondoljuk, hogy már megvannak a megfelelő játékosok, akkor velük dolgozunk. Évekig korlátozások mellett tudtunk versenyképesek maradni. Ebben az évben még nem vittek el tőlünk játékost – ketten sérüléssel dőltek ki –, de megpróbáljuk megerősíteni a keretet, és végig a megfelelő döntéseket hozni.”

A francia szakvezető az ősi rivális Tottenham komoly „izmosodására” is tett egy célzást, megjegyezve: nem feltétlenül kell mindig másokkal foglalkozni.

„Az életben nem lehet folyamatosan arra figyelni, hogy mások mit tesznek. Azt kell tenni, ami számodra helyes. Emlékeztetnék azonban arra, hogy az elmúlt tizenhat évben nagyon sikeresek voltunk az átigazolási piacon... Hozzátenném, hogy ugyanolyan fontos megbecsülni a meglevő értékeinket, és a szurkolóknak ezt meg kell érteniük.”

Az már biztos, hogy Wenger hosszabb időre elveszítette Alex Oxlade-Chamberlaint, aki térdszalagsérülés miatt legalább hat hétig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
BAJNOKI ÁG

20.45: Dinamo Zagreb (horvát)–Austria Wien (osztrák)
20.45: Ludogorec (bolgár)–Basel (svájci)
20.45: Steaua Bucuresti (román)–Legia Warszawa (lengyel)
NEM BAJNOKI ÁG
20.45: Schalke (német)–PAOK (görög) (Tv: Digi Sport 1)
20.45: Fenerbahce (török)–Arsenal (angol) (Tv: Digi Sport 2)

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
10 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
18 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17
Ezek is érdekelhetik