A Liverpool bő negyedóra alatt lerendezte a Crystal Palace-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.05. 18:08
null
Sturridge alaposan hintába ültette ellenfelét, mielőtt kilőtte a hosszút (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában a Liverpool hazai pályán 3–1-re legyőzte a hajrában szépítő Crystal Palace-t.

A hazaiak jól kezdték az összecsapást, és már a 14. percben megszerezték a vezetést, Suárez küzdötte helyzetbe magát, és bár eközben a földre került, ez sem gátolta meg abban, hogy a jobb alsóba lőjön (1–0).

A 17. percben már kettővel mentek a hazaiak, Sturridge ültette be Delaneyt nagyon csúnyán a hintába, majd négy méterről, balról kilőtte a bal alsót (2–0).

Ekkor pedig „eldőlt”, hogy a „vörösök” nem szenvednek ma vereséget, legalábbis ha a statisztikákat nézzük: korábbi 313 hazai PL-mérkőzésen, amikor kétgólos előnyben volt a Liverpool a mérkőzés valamely szakaszában, 311-szer nyert, kétszer ikszelt a Mersey-parti csapat…

Sturridge és Suárez kilencedik alkalommal kezdett egyszerre a Premier League-ben és ketten együtt már 12 találatnál járnak ezeken a mérkőzéseken, előbbi ötször, utóbbi hétszer volt eredményes.

A 38. percben tovább növelte előnyét a házigazda: Sterling lerántásáért büntetőhöz jutott a Liverpool, és Gerrard magabiztosan a jobb alsóba lőtt (3–0). Az már más kérdés, hogy az eset a tizenhatos vonala előtt történt, és Angliában láthattunk már sokkal egyértelműbbnek tűnő eset után is továbbot inteni...

A liverpooliak ikonja ezzel sorozatban a 15. szezonjában szerzett legalább egy gólt és adott legalább egy gólpasszt.

Pillanatokkal később lehetett volna már négy is közte, Suárez újabb nagyszerű alakítása után a középen érkező Moseshez játszott, akinek lábáról az üresen tátongó kapu helyett a lécre pattant a labda.

A második félidőben csendesebben csordogált a mérkőzés, aztán amikor úgy tűnt, hogy újabb gól már nem születik, az utolsó negyedóra kezdetén Gayle fejelt közelről a liverpooli kapuba (3–1).

A 85. percben megszerezhette volna a negyedik találatát a hazai együttes, de Sturridge lövése után a bal oldali kapufáról a gólvonal előtt keresztbe vágódott a labda, így a Liverpool végül 3–1-re nyert.



Tovább tart a Newcastle elképesztő sorozata: április 7. óta csak francia játékos szerzett gólt az együttesben bajnoki mérkőzésen! Most Loic Rémy duplázott, ezzel a „szarkák” idegenben 2–1-re legyőzték a Cardiff Cityt. A féléves időtartam alatt a Newcastle francia játékosai 12-szer voltak eredményesek, sorozatban 12 francia PL-gólra pedig csak egyszer volt példa valamelyik csapatnál, még 2004-ben az Arsenalnál.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Cardiff–Newcastle 1–2
(Odemwingie 58., ill. Rémy 30., 37.)
Fulham–Stoke 1–0 (Bent 82.)
Hull–Aston Villa 0–0

Liverpool–Crystal Palace 3–1 (Suárez 14., Sturridge 17., Gerrard 38. – 11-esből, ill. Gayle 77.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Manchester City–Everton 3–1 (Negredo 17., Agüero 45., Howard 69. – öngól, ill. Lukaku 16.)
KÉSŐBB
Sunderland–Manchester United 18.30

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 7 5 1 1 11– 5 +6 16
2. Arsenal 6 5 1 13– 7 +6 15
3. Manchester City 7 4 1 2 17– 8 +9 13
4. Tottenham 6 4 1 1 6– 2 +4 13
5. Everton 7 3 3 1 10– 9 +1 12
6. Chelsea 6 3 2 1 7– 3 +4 11
7. Southampton 6 3 2 1 5– 2 +3 11
8. Hull City 7 3 2 2 6– 7 –1 11
9. Aston Villa 7 3 1 3 9– 8 +1 10
10. Newcastle 7 3 1 3 9–12 –3 10
11. West Bromwich Albion 6 2 2 2 6– 5 +1 8
12. Cardiff 7 2 2 3 7– 9 –2 8
13. Manchester United 6 2 1 3 8– 8 0 7
14. Swansea 6 2 1 3 8– 9 –1 7
15. Norwich City 6 2 1 3 4– 6 –2 7
16. Stoke City 7 2 1 4 4– 7 –3 7
17. Fulham 7 2 1 4 5– 9 –4 7
18. West Ham 6 1 2 3 4– 5 –1 5
19. Crystal Palace 7 1 6 5–13 –8 3
20. Sunderland 6 1 5 4–14 –10 1
Legfrissebb hírek

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
17 órája

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57

Pécsi Ármin válogatott debütálását Liverpoolban is motivációként használja

Angol labdarúgás
2026.07.15. 20:41

„Túl hosszú volt a vakáció” – Kerkez már várja, hogy újra együtt dolgozhasson Iraolával

Légiósok
2026.07.15. 16:47