Anglia: visszavonul a Liverpool korábbi angol ásza

Vágólapra másolva!
2013.10.10. 14:48
Bejelentette visszavonulását Danny Murphy, a Liverpool és az angol labdarúgó-válogatott korábbi középpályása. A 36 esztendős futballista 20 év aktív futball után döntött úgy, hogy szögre akasztja stoplisát.

Danny Murphy a 2012–2013-as szezon óta klub nélkül van, így nem is játszott egyetlen mérkőzést sem. A visszavonulás gondolata már szeptemberben megfogalmazódott benne, ám hivatalos csak ma jelentette be döntését.

„Most hivatalosan is kijelentem, hogy visszavonulok, belefáradtam a sok találgatásba. Már három-négy hete eldöntöttem, hogy így teszek – idézi a Liverpool hivatalos honlapja Danny Murphyt. – Ez vagyok én, 20 év, vége. Csodálatos karrierem volt, elégedetten nézhetek vissza rá.”

A 36 éves középpályás 249 meccsen lépett pályára a Liverpool színeiben 1997 és 2004 között, és fontos szerepe volt a „vörösök” 2000–2001-es szezonban elért triplájában (Ligakupa-, FA-kupa- és UEFA-kupa-győzelem).

Murphy az angol válogatottban kilencszer lépett pályára, klubszinten megfordult még a Crewe Alexandrában, a Charltonban, a Tottenhamban, a Fulhamben és legutóbb a Blackburnben. A Rovers a nyáron közös megegyezéssel szerződést bontott vele.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06
Ezek is érdekelhetik