Liverpool: „Talán Ferguson az egyetlen, aki szerint Gerrard nem topjátékos”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.25. 13:23
null
Steven Gerrardot és Jordan Hendersont sem kímélte Sir Alex Ferguson önéletrajzi kötetében (Fotó: Action Images)
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere védelmébe vette a Sir Alex Ferguson által kritizált Steven Gerrardot és Jordan Hendersont, a „vörösök” játékosait.

 

Az északír szakember szerint a Manchester United legendás edzője talán az egyetlen, aki úgy vélekedik, hogy a Liverpool csapatkapitánya, Gerrard nem tartozik a legmagasabban jegyzett futballisták közé.

„Szerintem Sir Alex azon kevés emberek egyike, vagy talán az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy Gerrard nem tartozik a topjátékosok közé. Nem hiszem, hogy hiteles lett volna, amit mondott. Csak meg kell nézni, hogy Steven mit ért el eddigi pályafutása során, mindig megkapta az elismerést. Nemcsak a menedzserektől, hanem a játékosoktól és a legjobb játékosoktól is. Lehet, hogy nem ünnepelhetett bajnoki címet, de ettől még világklasszis játékos, aki a legmagasabb szinten játszik” – mondta Rodgers.

Ferguson a Liverpool másik középpályását, Jordan Hendersont sem kímélte nemrégiben megjelent könyvében. A Manchester United korábbi legendás menedzsere úgy véli, hogy a 23 esztendős játékost az utóbbi időben rossz testtartása hátráltatja a játékban.

„Hogy őszinte legyek, megleptek a megjegyzései. Aki már dolgozott együtt fiatal játékosokkal, az tudhatná, hogy az ilyen megnyilvánulások káros hatással lehetnek a játékos pályafutására. Jordan nagyszerű, őszinte srác, aki keményen dolgozik annak érdekében, hogy a lehető legjobb lehessen. A testtartása nagyszerű, annyira fitt és erős, hogy heti két-három meccset is képes játszani. Ha Ferguson találkozik vele, remélhetőleg bocsánatot kér tőle a kijelentései miatt” – tette hozzá a Liverpool menedzsere, aki nem fogja elolvasni Ferguson önéletrajzi kötetét, a My Autobiographyt.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00