Manchester City: bővítenék a kapu mögötti lelátókat - képek

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 18:37
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City bővíteni szeretné stadionját. A tervek szerint az Etihad Stadion kapu mögötti lelátóin összesen nagyjából 13 ezerrel több szurkoló férne el.

A tízéves Etihad Stadionban mostani állapotában egy futballmérkőzésen maximum 47 500 néző foglalhat helyet. A tervek szerint a kapu mögötti lelátókat bővítenék egy harmadik szinttel, amelyeken 6750-6750 fő férne el. Így összesen 61 ezren láthatnák a City hazai meccseit telt ház esetén.

A klub már most várólistát hozott létre azok számára, akik bérletet szeretnének váltani az új helyekre. Az árak 299 fonttól (kb. 100 ezer forint) indulnak majd, ilyen olcsón jelenleg egyik klubnál sem lehet szezonjegyhez jutni a Premier League-ben.

Így néz majd ki a Manchester City otthona a tervek megvalósulása esetén
Így néz majd ki a Manchester City otthona a tervek megvalósulása esetén

 

 


Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
5 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
7 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
10 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
12 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik