Chelsea: Mourinho a Realhoz akarta csábítani Oscart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.19. 14:24
Jelenleg a Chelsea szekerét tolja együttes erővel Oscar és José Mourinho, de a brazil labdarúgó szerint kevésen múlt, hogy ne a Real Madridban kezdjenek neki a közös munkának a portugál szakemberrel. Erről az irányító nyilatkozott az angol sajtóban.

„Egy hónappal azelőtt, hogy aláírtam volna a Chelsea-hez, nagyon közel álltam ahhoz, hogy a Real Madridhoz szerződjek. Mourinho azt akarta, hogy náluk játsszak” – mondta a 22 éves Oscar, akiért tavaly 25 millió fontot fizettek a londoniak a Porto Alegre-i Internacionalnak.

Mourinhóék 2012 májusában a dániai válogatott összecsapáson személyesen nézték meg Oscart, aki gólpasszal jeleskedett a 3–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen

„Még a találkozó előtt tárgyaltunk, de nekik irányító posztra már volt játékosuk. A meccs után aztán aláírtam a Chelsea-hez.”

S milyen a (futball)sors: Oscar és Mourinho útjai idén Londonban mégis összefutottak. A brazil bírja Mourinho bizalmát, hiszen utóbbi a „kedvéért” a kispadon jegeli az együttes világ- és Európa-bajnok spanyol légiósát, a közönség egyik kedvencét, Juan Matát. Oscar pedig kiegyensúlyozott, jó játékkal hálálja meg a lehetőséget.

„Amikor megérkezett a Chelsea-hez, Mourinho beszélt velem. Azt mondta, hogy megkapom tőle a bizalmat, amit én próbálok a pályán nyújtott teljesítményemmel meghálálni.”

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik