MU: Javulnunk kell, ha mindent meg akarunk nyerni - Evra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 10:12
Patrice Evra, a Manchester United labdarúgócsapatának védője elmondta, a „vörös ördögöknek” legalább tíz mérkőzést meg kell nyerniük sorozatban, ha az előzetes tervek szerint a bajnokágban és a kupákban is az első helyen akarnak zárni.

„Egyszerűen nem játszunk elég jól, elég kiegyensúlyozottan. Gyorsan formába kell lendülnünk, ha a bajnokságban és a kupákban is az élen akarunk végezni. Ha sorozatban tíz találkozót meg tudunk nyerni, akkor majd elmondhatjuk, hogy újra a régi a Manchester United" – mondta a manutd.com-nak Evra.

A kilenc forduló után a bajnoki tabella 8. helyén szerénykedő „vörös ördögök" szombaton 16 órakor a Fulham ellen lépnek pályára.

„Nem engedhetünk meg magunknak még egy döntetlent sem, legalább tíz meccset kell nyernünk egyhuzamban. Ha ezen túl vagyunk, akkor majd lehet szépen futballozni. Az edzéseken jó a hangulat, és a vezetőség is kiváló. Továbbra is bízom az új menedzser taktikájában, amelynek remélhetőleg hamarosan az eredménye is látható lesz" – tette hozzá Evra. Evra.

A kilenc forduló után a bajnoki tabella 8. helyén szerénykedő „vörös ördögök" szombaton 16 órakor a Fulham ellen lépnek pályára.

„Nem engedhetünk meg magunknak még egy döntetlent sem, legalább tíz meccset kell nyernünk egyhuzamban. Ha ezen túl vagyunk, akkor majd lehet szépen futballozni. Az edzéseken jó a hangulat, és a vezetőség is kiváló. Továbbra is bízom az új menedzser taktikájában, amelynek remélhetőleg hamarosan az eredménye is látható lesz" – tette hozzá Evra.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik