Anglia: Edgar Davidsnak elege van a bírókból, visszavonul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.28. 22:12
null
A jelek szerint Davidsnak nem lesz már szüksége a védőszemüvegre (Fotó: Action Images)
A 41. évében járó Edgar Davids nem kíván többet pályára lépni hivatalos labdarúgó-mérkőzésen. A 74-szeres holland válogatott középpályás ezt azután jelentette be, hogy a Barnet játékos-edzőjeként az idény során harmadszor is kiállították.

 

Davidsnál a Salisbury City ellen elszenvedett 2–1-es szombati vereségük után telt be a pohár, úgy érzi, hogy rá és csapatára „rászálltak" a játékvezetők.

„Most már határozottan kijelenthetem, hogy a liga kipécézte a Barnetet. Mindig furcsa ítéletek születnek. Különösen az első sárga lapom volt nevetséges, hiszen mindenki láthatta, hogy a labdát találtam el. Tiszta szégyen. De a második sárgám is hihetetlen volt" – elevenítette fel idénybeli harmadik kiállítását Davids.

„Célpont vagyok, rendben van – folytatta a hatalmas munkabírásáról (is) ismert védekező középpályás. – Nem hiszem, hogy pályára lépek még, mivel ezzel elveszik a játék örömét, és azt akarom, hogy a csapat sikeres legyen. Ha megnézzük a piros lapokat, néhányat nem lehet vitatni, több azonban túlzás volt. Nehéz megvalósítani a céljainkat, ha ennyi döntés sújt minket. Már nem okoz örömöt számomra ebben a bajnokságban játszani."

A mai volt az ötödik kiállítása Davidsnak (a 38. mérkőzésén), amióta tavaly októberben játékosként és Mark Robsonnal párban edzőként szerződtette a Barnet. Robson éppen egy évvel ezelőtt távozott, azóta Davids egyedül irányította játékos-edzőként az észak-londoni csapatot.

A 74-szeres holland válogatott labdarúgó Hollandiában (az Ajaxszal) és Olaszországban (a Juventusszal) is háromszor lett bajnok, az amszterdami alakulattal BL-t és UEFA-kupát is nyert. Pályafutása során megfordult a Milanban, a Barcelonában, az Interben, a Tottenhamben és a Crystal Palace-ban is, 37 évesen, több sérüléssel a háta mögött utóbbiból vonult vissza első alkalommal, a Barnethez 2012-ben csatlakozott.

Jelenlegi együttese a 25 meccsen szerzett39 pontjával a 24 csapatos ötödosztályban a 9. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
28 perce

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik