PL: Rodgers a vereség után kifakadt a játékvezetőre

Vágólapra másolva!
2013.12.26. 23:28
null
Luis Suárez gólszerző sorozata négy bajnoki után szakadt meg, az uruguayi a City ellen csak sárga lapot kapott, <br />ezért a megmozdulásáért (Fotó: Action Images)
Éles kritikával illette Lee Masont Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a Manchester Citytől elszenvedett 2–1-es vereséget követően. A „vörösök” trénere szerint a játékvezetői négyes olyan hibákat követett el, amelyek ezen a szinten nem megengedhetők.

 

„Hol kezdjem? Azt hittem, hogy egy kedvező ítélet sem fog születni számunkra. Sterling kiugrásánál a partjelző még csak vonalban sem állt. Ha ilyen szinten dolgozol, jobban kéne megoldanod ezeket az egyébként nem túl nehéz feladatokat” – nyilatkozta Rodgers, aki egy elmaradt szabadrúgást és tizenegyest is számon kért a játékvezetőn.

A 40 esztendős szakember hozzátette, bízik benne, hogy amikor legközelebb manchesteri csapat ellen játszanak, akkor nem a város közelében nevelkedett játékvezetőt küldenek a meccsükre.

Sterlinget lesen állította meg az asszisztens
Sterlinget lesen állította meg az asszisztens

„Nagyon büszke vagyok a játékosokra – folytatta a Liverpool menedzsere. – Kiváló teljesítményt nyújtottak, de a bíróktól semmi segítséget nem kaptak. Soha nem beszélek a játékvezetők ténykedéséről, de úgy érzem, meg kell védenem a játékosaimat. Megítélésem szerint a bírók ma olyan hibákat követtek el, amik ezen a szinten nem megengedhetők. Nagy meccs volt.”

A Manchester Cityt irányító Manuel Pellegrini kiemelte, hogy együttesében a kapott gól után is megvolt a tartás, hogy megfordítása a találkozót.

„Nagyon fontos volt, hogy a közvetlen élmezőnyben zárjuk az évet. A meccsen pedig a legfontosabb, hogy 0–1-nél is megvolt bennünk a tartás és az önbizalom, hogy meg tudjuk fordítani. A Liverpool gólja előtt legalább három nagy helyzetünk volt, de ők találtak be először, és innentől nagyon nehéz volt a dolgunk, hisz nem volt szabad kinyílnunk a remekül kontrázó Pool ellen” – értékelt a chilei szakember.

„Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, mert a Liverpool négy ponttal elléphetett volna tőlünk egy győzelem esetén. Most 48 órán belül jön a Crystal Palace elleni meccs, a listavezető Arsenalnak pedig nagyon kemény rangadója lesz a Newcastle ellen. Még mindig csak féltávnál vagyunk, és tartom, amit korábban mondtam: öt vagy hat csapat nagyon szoros küzdelme jön a bajnoki címért” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
3 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
23 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik