Chelsea: a kölcsönjátékosok több gólnál járnak, mint Torresék

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 12:40
A tegnapi, West Ham elleni 0–0-s döntetlen után a Telegraph érdekes összehasonlítást közölt az angol élvonalbeli Chelsea kapcsán. A bajnokin 39 lövésből egyetlen gólt sem szerző Chelsea futballistái összesen hatvan találatnál járnak az idényben, míg a kölcsönbe küldött fiataljai, mellőzött játékosai már nyolcvankettőnél.

Mint ismert, José Mourinho menedzser roppant bosszús volt a West Hamnek csak a védekezésre koncentráló taktikája miatt, amit játékosai 39 kapura lövésből sem tudtak megtörni. Ez a szám amúgy az elmúlt tíz évet nézve rekord a PL-ben. Ez volt a Chelsea szezonbeli ötödik bajnokija, amelyen nem tudott betalálni – a 2012–2013-as idényben összesen jegyzett ugyanennyit.

A Telegraph a gólképtelen támadók kapcsán megnézte, hogy a kölcsönbe küldött Chelsea-futballisták miként állnak a gólszerzéssel. José Mourinhóéknak összesen 25 játékosuk szerepel jelenleg kölcsönben szerte a világon, ők pedig összesen 82 gólnál járnak a mostani idényben (minden tétmeccset figyelembe véve), míg Fernando Torresék 60-at szereztek eddig.

Amíg a Chelsea legtermékenyebb labdarúgója a belga Eden Hazard tíz góllal, addig a kölcsönjátékosok közül négyen is többször voltak eredményesek ennél.

Természetesen a nem a londoni „kékeknél" futballozók közül sokan alacsonyabb osztályban szerepelnek, de figyelemre méltó Romelu Lukaku esete, aki egy másik Premier League-csapat színeiben, az Evertonban szórja a gólokat.

A CHELSEA SZEZONBELI GÓLVÁGÓI – ÖSSZEHASONLÍTÁS
A CHELSEA GÓLLÖVŐI: Eden Hazard 10 gól, Oscar 9, Samuel Eto'o 8, Fernando Torres 7, Frank Lampard 6, Ramires 4, Demba Ba 3, André Schürrle 3, John Obi Mikel 2, John Terry 2, Willian 2, César Azpilicueta 1, Gary Cahill 1, Braniszlav Ivanovics 1, Juan Mata 1, ÖSSZESEN: 60 gól
A CHELSEA KÖLCSÖNJÁTÉKOSA ÉS GÓLJAIK SZÁMA: Christian Atsu (Vitesse) 2 gól, Patrick Bamford (MK Dons/Derby) 20, Ryan Bertrand (Aston Villa) 0, Nathaniel Chalobah (Nottingham Forest/Middlesbrough) 2, Thibaut Courtois (Atlético Madrid) 0, Cristian Cuevas (Vitesse) 0, Ulises Dávila (Córdoba) 4, Matej Delac (Vojvodina/FK Sarajevo) 0, Thorgan Hazard (Zulte Waregem) 11, Todd Kane (Blackburn) 1, Milan Lalkovic (Walsall) 5, Romelu Lukaku (Everton) 11, Marko Marin (Sevilla) 0, Josh McEachran (Watford/Wigan) 0, Victor Moses (Liverpool) 2, Kenneth Omeruo (Middlesbrough) 0, Stipe Perica (NAC Breda) 4, Lucas Piazón (Vitesse) 11, Jhon Pirez (CD Leganés) 2, Joao Rodríguez (Uniautonoma) 0, Oriel Romeu (Valencia) 0, George Saville (Brentford) 3, Bertrand Traoré (Vitesse) 0, Patrick van Aanholt (Vitesse) 4, Wallace (Inter) 0, ÖSSZESEN: 82 gól
Forrás: Telegraph (a szezonbeli összes tétmeccset figyelembe véve)

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik