Chelsea: De Bruyne-ért két ajánlatot is kaptunk - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.10. 16:03
null
Könnyen elképzelhető, hogy Kevin De Bruyne a téli átigazolási időszakban klubot vált (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menedzsere, José Mourinho elmondta, hogy a sajtóhírekkel ellentétben Michael Essienért és Juan Matáért egyelőre nem kaptak ajánlatot, Kevin de Bruyne-ért viszont kettőt is – az egyiket a Wolfsburg tette a belga játékosra, sőt Klaus Allofs, a „farkasok” sportigazgatója már tényként közölte az átigazolást.

 

„Matáért és Essienért nem kaptunk ajánlatot, De Bruyne-ért ellenben kettőt is, amelyeket mérlegelünk” – szögezte le Mourinho, aki korábban abbéli reményét fejezte ki, hogy a belga támadó nem hagyja el a londoni klubot a téli átigazolási időszakban.

A Bild értesülései szerint az egyik ajánlat a német élvonalban érdekelt Wolfsburgtól „futott be”, amely 18 millió eurót sem sajnálna a 22 éves játékosért, aki ebben az idényben mindössze három angol bajnokin jutott szóhoz a „kékeknél”, de egy meccset sem játszott végig.

Klaus Allofs, a „farkasok” sportigazgatója szerint a belga válogatott futballista sorsa már eldőlt.

„Rengeteg spekuláció látott napvilágot De Bruyne jövőjével kapcsolatban, de a Wolfsburgba fog igazolni” – mondta a németek elöljárója.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
19 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10
Ezek is érdekelhetik