Anglia: Neville és Giggs felvirágoztatná a nyolcadosztályú klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.07. 12:23
null
Gary Neville befektetne a nyolcadosztályú Salford Citybe (Fotó: Action Images)
A BBC értesülései szerint az angol nyolcadosztályú Salford Citybe fektetne Gary Neville, a Manchester United korábbi válogatott labdarúgója. A legendás jobbhátvéd tervei között akadémia és új klubház építése is szerepel, az üzletbe pedig bevonná Ryan Giggst, a „vörös ördögök” még jelenleg is aktív walesi ikonját.



„Már zajlanak az előzetes egyeztetések” – ismerte el a BBC-nek Gary Neville egyik képviselője a Salford Citybe való befektetés kapcsán. Az amatőr nyolcadosztályú egyesület 12 tagú elnökségi bizottsága csütörtökön ülésezett az ügy miatt, s a jelek szerint létrejöhet a megállapodás.

A BBC úgy tudja, az idősebbik Neville fivér akadémiát hozna létre a Salfordnál, illetve új klubházat is építtetne, amelynek felhúzására az egyesületnek 2011 óta már engedélye is van.

A 85-szörös angol válogatott Neville társa a befektetésben Ryan Giggs lehet, aki jelenleg is – 40 évesen – a Manchester Unitedet erősíti.

Neville egyébként Buryben született, amely csupán 12 mérföldre van Salfordtól, míg 2011-es visszavonulása óta televíziós szakkommentátorként és az angol válogatott edzői stábjában dolgozik.

 

Legfrissebb hírek

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
14 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
15 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35