Arsenal: strandröplabdázott az új igazolás, egy hónapra kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.02. 20:38
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere a Crystal Palace ellen 2–0-ra megnyert angol bajnokit követően elmondta, hogy a csapat téli szerzeménye, Kim Källström szerződtetése előtt nem sokkal hátsérülést szenvedett strandröplabdázás – más források szerint strandlabdarúgás – közben, így legkevesebb egy hónapig nem számíthat a játékára.

A 31 esztendős középpályást azért vette kölcsön az Arsenal a Szpartak Moszkvától, mert Jack Wilshere és Aaron Ramsey sem bevethető, így az „ágyúsoknak” középső középpályásra volt szüksége. A 108-szoros svéd válogatott futballistával ugyanakkor nem tart sokkal előrébb a londoni klub, mert egy hónapig biztosan nem számíthat a játékára.

Arsene Wenger elmondta, január 31-én délután 5 órakor, az orvosi vizsgálatokon derült ki, hogy Källström mikrotörést szenvedett, így döntenie kellett, hogy kölcsönveszi a Szpartaktól a játékost, vagy nem igazol senkit. Végül az előbbi megoldás mellett döntött, de elmondása szerint négy-hat hétig nélkülöznie kell majd az új szerzeményt.

Legfrissebb hírek

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
15 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23