MU: Mindannyian Moyes mögött állunk - Evra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.27. 12:43
Mindannyian a nyáron kinevezett menedzser, David Moyes mögött állnak a Manchester Unitednél – mondta Patrice Evra, az angol bajnoki címvédő francia balhátvédje, akinek a szerződése a szezon végén lejár csapatánál.

Az MU ebben az idényben minden tekintetben várakozáson alul teljesít, hiszen az FA-kupából és a Ligakupából már kiesett, a Premier League-ben csak a hatodik helyen áll, míg a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén kétgólos vereséget szenvedett az Olympiakosz vendégeként. Evra szerint azonban a bizalom töretlen edzője iránt.

„Senki sem szereti a változásokat, mi azonban jelentős átalakuláson estünk át, amelyet meg kellett emésztenünk. Több mint nyolc évig játszottunk Ferguson irányítása alatt” – mondta a 32 esztendős védő, aki 2006 óta erősíti a „vörös ördögöket”.

„Mindannyian az új menedzser mögött állunk, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Akár trófeákat nyerünk, akár a táblázat második felében végzünk, a szeretetem nem változik majd a klub iránt” – tette hozzá Evra, akinek a szerződése a nyáron lejár az MU-nál.

Legfrissebb hírek

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
17 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
19 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35