Chelsea: a drukkerek fizetik Mourinho pénzbüntetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.10. 23:32
null
Mourinho már akkor sem értette, miért kell a lelátóra vonulnia (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Chelsea szurkolói összegyűjtenék és ki is fizetnék a menedzser, José Mourinho 8000 fontos pénzbüntetését, amelyet csütörtökön az Angol Szövetségtől (FA) kapott még az Aston Villa elleni bajnokin történtek miatt.

Az 1–0-ra elveszített találkozón Chris Foy játékvezető azért küldte a lelátóra Mourinhót, mert két alkalommal is a pályára lépve kritizálta ítéleteit. A kékek szurkolói igazságtalannak vélik a portugál kiállítását és a szövetség büntetését is, ezért döntöttek úgy, hogy a Swansea elleni idegenbeli és a Sunderland elleni hazai bajnoki előtt gyűjtést szerveznek.

Abban az esetben, ha az évi 8 millió fontot kereső Mourinho nem hajlandó elfogadni a szurkolók gesztusát, az összegyűjtött pénzt jótékony célokra fordítják majd – írja több vezető angol híroldal, köztük a Daily Mail.

„Tudjuk, hogy nincs leégve, de kiállunk Mourinho mellett, úgy gondoljuk, hogy igazságtalanul büntették meg. Arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy Chris Foy pocsék játékvezető, ezért a Swansea és a Sunderland elleni mérkőzések előtt gyűjtést szervezünk. Ha Mourinho nem fogadja el a pénzt, majd jótékony célokra fordítjuk, jó helye lesz” – mesélt a tervekről Dave Johnstone, a CFCUK szurkolói klub szóvivője.

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Folytatódik a Hull csodája: a Chelsea nem tudta megverni otthon az újoncot

Angol labdarúgás
2026.09.12. 18:11

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57