Tottenham: 2017-ben már az új stadionban játszanának

Vágólapra másolva!
2014.04.02. 18:34
null
A Spurs novemberben hozta nyilvánosságra új stadionjának impozáns terveit (Fotó: tottenhamhotspur.com)
A Tottenham Hotspur vezetői remélik, hogy 2017-re elkészülhet a klub új, 58 ezer férőhelyes stadionja. A komplexum a jelenlegi, 36 ezer főt befogadni képes aréna mellett épülne fel a White Hart Lane-en.

 

A Spurs várhatóan az év második felében írja ki a tendert 2017 közepére vonatkozó határidővel. A hír azzal együtt látott napvilágot, hogy a klub nyilvánosságra hozta: az elmúlt gazdasági évben 1.5 millió font (538 millió forint) adózás utáni profitot termelt. Az észak-londoni csapat vezetői remélik, hogy a nagyobb stadionba költözéssel a klub tovább növeli a bevételeit.

„Jelenlegi, harminchatezres stadionunk telt házzal üzemel, és a következő szezonra bérletre várók száma meghaladja a negyvenhétezer főt – tájékoztatott Daniel Levy, a klub elnöke. – A miénk a legkisebb kapacitású stadion Európa húsz topcsapata közül, nem beszélve a Premier League legjobb négy klubjával összevetésben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az új stadion a hosszú távú céljaink között.”

A Tottenham Hotspur korábbi tervei között szerepelt, hogy Stratfordba, az új Olimpiai Stadionba teszi át székhelyét, ám pályázata végül alulmaradt a West Ham Unitedével szemben. A „kalapácsosok” várhatóan a 2016–2017-es idény előtt költöznek új otthonukba.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
Tegnap, 9:52

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56
Ezek is érdekelhetik