MU: Giggs visszavonult a játéktól, Van Gaaltól tanulna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 16:23
Miután a Manchester United labdarúgócsapata hároméves szerződést kötött Louis van Gaallal, az eddigi megbízott menedzser, a játékos-edzőként működő Ryan Giggs bejelentette visszavonulását. 

A 62 éves edző érkezését az előzetes várakozásoknak megfelelően ma jelentette be hivatalosan az angol klub. A holland szakember után segítője, Ryan Giggs is nyilatkozott a kinevezéssel kapcsolatban. A 62 éves edző érkezését az előzetes várakozásoknak megfelelően ma jelentette be hivatalosan az angol klub. A holland szakember után segítője, Ryan Giggs is nyilatkozott a kinevezéssel kapcsolatban.

„Nagyon boldog vagyok, miután lehetőségem nyílt rá, hogy másodedző lehessek – mondta Giggs. – Louis van Gaal egy világklasszis edző, tudom, hogy sokat fogok tanulni tőle. Alkalmam lesz megfigyelni közelről, hogyan dolgozik és hozzájárulhatok én is a munkájához. A Manchester United rendkívül fontos szerepet töltött be az életemben, és nagy örömmel tölt el, hogy továbbra is itt lehetek.”

Miután kinevezték Van Gaal segítőjének, Ryan Giggs bejelentette visszavonulását az aktív játéktól. A klub honlapján nyílt levelet tett közzé, melyben megköszönte a klub és a szurkolók támogatását. Giggs 963 meccsen lépett pályára a „vörös ördögök” mezében, huszonnégy év alatt harmincnégy trófeát gyűjtött be. 168 gólt szerzett, 13 bajnoki cím mellett 4 FA-kupát, 4 Ligakupát és két Bajnokok Ligáját nyert.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00