Pool: a Napoli sokallta Reina ötmilliós kivásárlási árát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.25. 13:18
Angol sajtóhírek szerint az olasz Napoli sokallta Pepe Reina ötmillió eurós kivásárlási árát, így a liverpooliak spanyol labdarúgója egyéves kölcsönadást követően ismét az angoloknál kell jelentkezzen munkára.

Legalábbis a nyári vakációját követően. A kapus egy meccset védett a vb-n, az Ausztrália elleni, a spanyolok számára a továbbjutás szempontjából téttel már nem bíró találkozót kapta meg, és hozta le kapott gól nélkül.

Reina saját bevallása szerint még nem beszélt a liverpooli menedzserrel, Brendan Rodgersszel, így nem tudja, mik a szakmai stáb vele kapcsolatos tervei. Ő saját bevallása szerint úgy készül, hogy 2016-ig élő szerződése értelmében edzésre jelentkezik, de tisztában van azzal, hogy ebből még könnyen lehet eladás vagy újbóli kölcsönadás is. Korábban szóba került nevelőegyesületénél, a Barcelonánál, de ott végül betelt a kapuskontingens.

A bajnoki címért versenyt futó, végül ezüstérmes Liverpoolban végig a belga Simon Mignolet számított az első számú kapusnak, a 26 éves játékos pozícióját nem igazán fenyegeti veszély.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik