Anglia: „elfogytak” a játékosok, lemondták a külföldi túrát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.15. 21:37
A 2010–2011-es szezonban még a Premier League-ben szereplő Blackpool lemondta előszezonbeli túráját, mert az első keretben mindössze nyolc szerződéssel rendelkező labdarúgó található, kapus pedig egy sem.

Az angol másodosztályban legutóbb 20. helyen végző együttes a jövő héten Spanyolországba utazott volna edzőtáborozni, de José Riga menedzserrel karöltve a vezetőség úgy döntött, hogy lemondja a kirándulást, mert nincs elég játékos a csapatban.

A Blackpool első együttesének keretében David Perkins, Gary MacKenzie, Steven Davies, Bobby Grant, Sergei Zenjov, Tom Barkhuizen, Tony McMahon és Charles Dunne személyében csak nyolc olyan mezőnyjátékos található, aki élő szerződéssel rendelkezik – bevethető kapus momentán nincs.

A lehangoló tények ismeretében a szakmai stáb úgy döntött, hogy a következő hetekben a csapat megerősítésére, mintsem a külföldi edzőtáborra fókuszál.

A szebb napokat is látott Blackpool a 2010–2011-es szezonban még a Premier League-ben szerepelt, most azonban a talkSPORT újságírója, Robyn Schönhofer szerint a jelenleginél sokkal rosszabbra is fordulhat a helyzete.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik