Liverpool: Ez a klub nagyobb bármelyik játékosnál - Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.11. 14:49
Brendan Rodgers a legjobbakat kívánja a Barcelonához szerződő Luis Suáreznek, de elmondása szerint a Liverpool nagyobb, mint bármelyik játékos, és hisz benne, hogy a szurkolókkal közösen elérik a vágyott sikereket.
„Luis nagyon különleges tehetség, és köszönöm neki a itteni két évem alatt a klubnál betöltött szerepét. Azt hiszem, ő lenne az első, aki helyeselne, amikor azt mondom, hogy játékosként fejlődött ebben az időszakban, és a csapattal együtt profitált belőle, hogy itt játszott” – kezdte korábbi játékosa búcsúztatását a „vörösök” menedzsere.„A klub mindent megtett, hogy minél hosszabb ideig maradásra bírja Luist. Hosszú tárgyalások után végül is beleegyeztünk abba, hogy az ő akarata érvényesüljön, és Spanyolországban szerepeljen a jövőben más kihívásokat keresve” – tette hozzá Rodgers, aki szintén minden jót kívánt Suáreznek és a családjának, majd kitért a folytatásra is.„A jövőre kell koncentrálnunk, arra törekszünk, hogy még tovább fejlődjünk, és építsünk a nagyszerű előző szezonra. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogunk javulni és erősebbek leszünk a következő évadban, amikor minden téren harcba szállunk, a hazai front mellett a világ legnagyszerűbb klubtornáján, a Bajnokok Ligájában is. Ha egyvalamit megtanított nekünk a klub, az az, hogy a Liverpool nagyobb, mint bármelyik játékos. Remélem, hogy szurkolóink továbbra is álmodoznak és hisznek abban, hogy előremegyünk és továbbfejlődünk. Együtt elérjük a sikert, amire vágyunk, és amit megérdemelünk.”
Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
10 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
47 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42