Man. City: a Málaga kapusa lett Hart vetélytársa - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.08. 12:34
Az angol élvonalbeli Manchester City labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette Willy Caballero szerződtetését. A 32 éves kapus a spanyol első osztályú Málagától igazolt az angol bajnokhoz.

Caballero hétfőn repült Manchesterbe, aznap átment a kötelező orvosi vizsgálatokon, kedden pedig hároméves szerződést írt alá a Cityvel. Úgy tudni, a manchesteri együttes 8 millió eurót fizetett a Málagának Caballeróért cserébe.

Az argentin kapus a Boca Juniorsban lett profi játékos, Európában az Elchében és a Málagában futballozott. 2004-ben tagja volt az olimpiai aranyérmes argentin válogatottnak.

„Boldogsággal tölt el, hogy ide kerültem. Nagyon várom már a szezon kezdetét. Számomra ez új kihívás és egyben egy új bajnokság. Szeretnék ugyanolyan jól teljesíteni a Cityben, mint tettem azt az utóbbi néhány évben a Málaga kapusaként. Tudom, hogy nagy klubhoz kerültem, amelynek remek kapusa van, de igyekszem beverekedni magam a kezdőcsapatba. Az edzéseken a legjobb tudásomat fogom nyújtani” – nyilatkozta Caballero, miután aláírta szerződését a Cityvel.

A Manchester City Caballero személyében már a harmadik nyári szerzeményét jelenthette be Bacary Sagna és Fernando után.

Legfrissebb hírek

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
9 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
10 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
21 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11