MU: három hónap szenvedés után ígér sikert Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.30. 13:53
null
Van Gaal az Inter elleni mérkőzésen (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere elismerte, időbe telik, amíg a csapat sikeres lesz a kezei alatt, akár három hónap is kellhet hozzá.

Jól indult a holland szakember karrierje az angol klubnál, hiszen az első három meccsén (az Inter ellen ugyan csak tizenegyesekkel, de) nyerni tudott. Ennek ellenére nem ígér azonnali sikereket.

„Minden egyes klubnál, ahol munkát vállaltam, megszenvedtem az első három hónapban – ismerte el Van Gaal. – Ezt követően a játékosok megértették, mit várok el tőlük. Rájöttek, hogy menedzser és emberi lény is vagyok egy személyben. Közvetlen embernek tartom magam, ezért hozzá kell szokniuk ahhoz, ahogy vezetem a csapatot. Ez nem lesz könnyű.”

„Nemcsak a játékosok lábaival, a fejükkel is foglalkozom. A legfontosabb az, hogy megértsék, mit miért csinálunk. Amikor ezt sikerül elérni, a futballista már nem ösztönösen fog cselekedni. Szeretném, hogy tudatos legyen minden, amit tesznek a pályán, de ez időbe telik, körülbelül három hónapba.”

„A Bayernnél három hónap után a bajnokságban a hatodik vagy a hetedik, a BL-csoportkörben pedig a harmadik helyen álltunk. Muszáj volt nyernünk a Juventus ellen, sikerült, és ez volt a fordulópont. Most itt vagyok a Unitednél, egy új menedzser, aki új esélyeket ad a játékosoknak. Velük együtt kell kialakítanunk egy új játékrendszert. Ismétlem, ez nem lesz könnyű.”

A Roma elleni győzelmet követően játékosairól is nyilatkozott Van Gaal, valamint elismerte, hogy ismét taktikázott a tizenegyespárbaj előtt.

Legfrissebb hírek

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
38 perce

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
14 órája

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
16 órája

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
18 órája

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
23 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
2026.02.27. 23:06
Ezek is érdekelhetik