PL: az Arsenalé lehet Sánchez, a Poolé a vb-felfedezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 23:59
null
Origi (balra) a hírek szerint Liverpoolban kamatoztathatja tovább gyorsaságát (Fotó: Action Images)
A BBC beszámolója szerint a Liverpool labdarúgócsapata megegyezett a Lille-lel a világbajnokság egyik nagy felfedezettje, Divock Origi átigazolásáról, továbbá a „vörösök” előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Benficával Lazar Markovics klubváltásának feltételeiről.

 

A Liverpoolnak állítólag már csak a 19 éves belga játékossal kell megegyezni, amire a következő napokban sor is kerülhet. Brendan Rodgers menedzser a hír szerint nem sajnált 10 millió fontot kifizetni a villámgyors Origiért.

A BBC szerint a Pool közel áll ahhoz is, hogy megegyezzen a Benficával Lazar Markovicsról: a 20 éves szerb szélső 25 millió fontért válthat klubot. Az angol közszolgálati médium szerint mindkét átigazolás hátterében az áll, hogy Luis Suárezt 75 millió fontért eladják a Barcelonának.

A Liverpool állítólag választ vár Alexis Sánchez ügyében is, aki épp Suárez érkezése miatt válhat létszámfelettivé a Barcában, ugyanakkor a legfrissebb sajtójelentések szerint ebben a versenyfutásban alulmarad az Arsenallal szemben, amely 32 millió fontot kínál a chilei játékosért.

A Bajnokok Ligájára készülő „vörösök” a hátvédsort is erősítenék, ám 20 millió fontos ajánlatuk a Southampton horvát védőjéért, Dejan Lovrenért kevésnek bizonyult, így ő (egyelőre) nem követi Rickie Lambertet és Adam Lallanát. A Liverpool utóbbiak mellett eddig Emre Can (Bayer Leverkusen) átigazolását jelentette be a következő szezonra.

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
12 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
19 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33
Ezek is érdekelhetik