Liverpool: Ez itt nem a Mario Balotelli Show - Rodgers

2014.08.29. 20:22
null
Mario Balotelli a Liverpool edzésén (Fotó: liverpoolfc.com)
Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere pénteken arról beszélt: a napokban igazolt Mario Balotelli nagyszerű futballista, de csapatának rajta kívül is vannak klasszisai, így a jövőben sem lesznek „egyemberes csapat" – továbbra is a jó közösségben rejlik az erejük.

 

„Ez itt nem a Mario Balotelli Show – fogalmazott Brendan Rodgers. – Jó játékos, tehetséges játékos, de elég sokat kell majd itt dolgoznia. Több klasszis labdarúgónk van, és ami azt illeti, a Liverpoolban mindig is a közösség számított a csapat sztárjának."

Rodgers hozzátette: örül, hogy a 24 éves támadó személyében sokoldalú játékossal gazdagodott – tud párban játszani Daniel Sturridge-dzsel, eredményes egyedüli ékként és adott esetben a szélen sem jön zavarba.

„Marióval egyelőre minden rendben. Elég jól beilleszkedett, az edzéseken fantasztikusan mozog. Jó srác, amit eddig elvégzett, elismerést érdemel – folytatta a szakvezető. – Nem lesz nagyobb nyomás rajta, mint a csapat bármely tagján. Egy közülünk, bár kétség sem férhet hozzá, hogy csodálatos futballistaképességekkel megáldott klasszis."

A menedzser nem garantálja, hogy Balotelli kezdő lesz a Tottenham elleni vasárnapi bajnokin – a Southamptonból igazolt és a sérüléséből felépülő Adam Lallana debütálását azonban biztosra ígéri.

S hogy mit hozhatnak az átigazolási időszak utolsó pillanatai? Rodgers jóslata szerint Liverpoolban több lesz a távozó, mint az érkező – a sajtó szerint Daniel Agger és Lucas Leiva távozása szinte biztosra vehető.

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17