Man. City: francia védő a hatodik nyári érkező - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.11. 13:37
null
Eliaquim Mangala (jobbra) 2011 óta játszott a Portóban (Fotó: Reuters)
A Manchester City bejelentette, hogy szerződtette Eliaquim Mangalát a Portótól. A 23 éves francia középhátvéd az angol bajnok hatodik nyári szerzeménye.

A City eddig öt játékost szerződtetett, Mangala Willy Caballero, Fernando, Frank Lampard, Bacary Sagna és Bruno Zuculini után a hatodik új erő.

ÖSSZESEN 54 MILLIÓ EURÓBA KERÜLT A CITYNEK A VÁSÁR?
A France Football szerint a Mangala pótlásáról már gondoskodó Porto ebből az összegből azonban csupán 30.5 milliót kap meg. Bővebben itt!

Mangala érkezéséről Manuel Pellegrini menedzser már vasárnap, a Szuperkupa sajtótájékoztatóján elszólta magát, de az átigazolás csak most lett hivatalos; francia sajtóhírek szerint a védő játékjogának több tulajdonosa lassította az üzlet lebonyolítását.

Mangala Franciaországban született, s bár ötévesen Belgiumba költözött, ahol 2011-ig a Standard Liege-nél játszott, mielőtt a Portóba szerződött volna, 2009-ben úgy döntött, francia válogatott lesz.

A Porto után a Citynél is együtt futballozhat Fernandóval, akivel BL-rutint is hoznak az angol bajnokhoz. A játékos elmondta, Samir Nasri, Gaël Clichy és Sagna szintén jó ismerőse, nem lehet gond a beilleszkedésével.

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28