MU: Van Gaal 18 millióért viszi Blindet - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.30. 11:53
null
Blind beadásaiból és munkabírásából a jövőben az MU profitálhat (Fotó: Action Images)
Nem véletlenül szólt a nyár arról, hogy Louis van Gaal a Manchester Unitedhez csábítja a holland válogatottban a keze alatt kiteljesedő Daley Blindet az Ajax Amsterdamtól: a tekintélyes Voetbal International reggel hírül adta, hogy az átigazolási időszak utolsó napjaiban megszületett az egyezség, így a ballábas játékos 18 millió euróért a „vörös ördögöknél” folytatja a pályafutását. A délelőtt folyamán az Ajax és az MU hivatalosan is megerősítette a holland lap értesülését.

 

A védelemben és a középpályán egyaránt bevethető 24 éves futballistának – aki a korábbi Bajnokok Ligája-győztes, jelenlegi válogatottbeli stábtag Danny Blind fia – 2016-ig élő szerződése volt nevelőklubjánál, ebből vásárolják őt ki a „vörös ördögök”. Blind manchesteri szerződéséről egyelőre annyit tudni, hogy hosszú távra kötelezi el magát új klubjához, a játékossal még folynak az egyeztetések, és az orvosi vizsgálat is hátra van.

Blind Ander Herrera, Luke Shaw, Marcos Rojo és Ángel Di María után már a manchesteriek ötödik nagy igazolása lesz a nyáron, a United 186 millió eurós kiadásnál tart az átigazolási időszakban.

Angliai hírek szerint egyébként nem Blind az egyetlen, aki érkezik az MU-hoz az Ajaxtól: a 16 éves Timothy Fosu Mensah pénteken állítólag már orvosin járt a carringtoni edzőközpontban. A Manchester City és az Internazionale által is körbeudvarolt fiatal holland játékos becslések szerint 380 ezer eurójába kerül a manchesterieknek, akik középső és bal oldali védőként, illetve védekező középpályásként is számíthatnak rá.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
22 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
22 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59