Manchester United: Daley Blind érkezik az Ajaxtól - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 20:52
null
Daley Blind négy plusz egyéves szerződést kötött a <br />„vörös ördögökkel” (Fotó: manutd.com)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Ajax hivatalos honlapján jelentette be, hogy Daley Blind az angol Manchester Unitednél folytatja pályafutását.

Blind hétfőn a holland élvonal díjkiosztójára volt hivatalos, miután őt választották meg az előző idény legjobb játékosának – sorozatban negyedik bajnoki címéhez segítette teljesítményével az amszterdamiakat.

A balhátvédként és védekező középpályásként is bevethető 24 éves Blind részt vett a brazíliai világbajnokságon, amelyet bronzérmet nyert az oranjével. A címvédő spanyolok elleni 5–1-es siker során Robin van Persie-nek és Arjen Robbennek is gólpasszt adott.

A Blind 14 millió fontért váltott klubot, és négy plusz egyéves szerződést kötött a „vörös ördögökkel”.

„Igazi megtiszteltetés aláírni a Manchester Unitedhez – kezdte első manchesteri nyilatkozatát Blind. – Az Ajaxnál voltam hétéves korom óta, és nagyon kedves emlékeket őrzök az ott töltött időszakomról. Louis van Gaal elképesztően tehetséges edző, dolgoztam vele az Ajaxnál és a holland válogatottnál is, alig várom, hogy ismét együtt készüljünk, a világ legnagyobb klubjánál.”

A manchesteriek új menedzsere is elégedetten beszélt honfitársa megkaparintásáról.

„Elégedett vagyok, hogy Daley aláírt a csapathoz. Nagyon intelligens, sokoldalú futballista, aki számos pozícióban képes játszani. Daley kiválóan olvassa a játékot, éveken keresztül az én filozófiám szerint játszott, nagyszerű erősítést jelent a csapat számára” – nyilatkozta Van Gaal az új szerzeményről.

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik