MU: Egy év múlva ítéljék meg a csapatomat, ne most - Van Gaal

2014.09.25. 20:41
Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere elismerte, nagyon nehéz helyzetben van a sok sérült játékos miatt.

Hiába vezetett vasárnap 3–1-re az MU a Leicester ellen, az újonc együttes megfordította a találkozót, így a „vörös ördögök” 5–3-ra kikaptak, és öt forduló után, mindössze öt ponttal a 12. helyen állnak a tabellán. Hiába vezetett vasárnap 3–1-re az MU a Leicester ellen, az újonc együttes megfordította a találkozót, így a „vörös ördögök” 5–3-ra kikaptak, és öt forduló után, mindössze öt ponttal a 12. helyen állnak a tabellán.

Van Gaalnak ráadásul továbbra is meg kell küzdenie azzal, hogy több játékosa is sérült, különösen a védelemben vannak problémák: Jonny Evans, Phil Jones és Chris Smalling is kidőlt, míg Tyler Blackett eltiltását tölti a hétvégén.

„A mostani helyzet az egyik legnehezebb karrierem során, de ne most ítéljék meg a csapatomat, amikor kilenc sérültünk és egy eltiltottunk van, hanem egy év múlva – mondta Van Gaal. – Menedzserként tudnod kell, hogy lesznek majd könnyebb és nehezebb időszakok is. Amikor elkezdtük a közös munkát, jöttek a győzelmek, most azonban igen bonyolulttá teszik a helyzetet a körülmények. Ennek ellenére azt mondom, képesek leszünk felállni és győzni.”

A holland szakember hozzátette, Evans és Smalling játékát sem kockáztatja meg a szombati, West Ham elleni találkozón.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34