Anglia: egy hívás, fél év, Scholes már dicséri az arsenalost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 15:19
Habár Paul Scholes, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott korábbi legendája fél éve még súlyos kritikával illette Jack Wilshere-t, most úgy gondolja, jelenleg az Arsenal középpályása a legjobb angol labdarúgó.

„Úgy gondolom, hogy nagyon jól játszott a válogatott legutóbbi két mérkőzésén. Sőt, ennél továbbmegyek, pillanatnyilag őt tartom a legjobb angol játékosnak! Teljesen más dimenzióban játszott ezeken az összecsapásokon. Mindig is tehetséges volt, de sokkal jobbak lettek a hosszabb passzai, elég csak megnézni néhány labdát, amit az észtek ellen adott Wayne Rooneynak. Rendkívüliek voltak” – áradozott a San Marino és Észtország elleni Eb-selejtezők után Scholes, aki márciusban azt állította, az Arsenal 22 éves játékosa 17 éves kora óta semmit sem fejlődött.Scholes, aki márciusban azt állította, az Arsenal 22 éves játékosa 17 éves kora óta semmit sem fejlődött.

„Két játékos között nagyon fontos az összhang és a szemkontaktus. Azokkal a csatároknál, akikkel korábban játszottam, legtöbbször előre tudtam, hová mozognak, nem volt szükségünk kézjelekre és egyéb kommunikációra, gyakran éppen elég volt egy pillantás ahhoz, hogy tudjam, hogyan mozog a csapattársam. Láthatóan Wilshere és Rooney között is megvan ez az összhang” – folytatta Scholes.

Az ügy kapcsán Wilshere is megszólalt. Elmondta, meglepődött a márciusi kritika kapcsán, de elkérte Scholes telefonszámát, majd később azt is bevallotta, hogy tanácsokat kért a korábbi remek középpályástól.

„Meglepett a szúrós kritikája. Ha nem ő mondta volna, csak annyit kérdezek – miről beszélsz? De ezt Paul Scholes mondta rólam. Számomra ő a valaha volt legjobb angol középpályás! A következő napokban édesapámmal és néhány edzőmmel leültünk és beszéltünk. Tisztelem Scholest, és azt gondoltuk, nagyon jó tanácsokat tudna adni nekem, amelyek biztosan jobbá tesznek, így felhívtam. Fiatal vagyok még, és hallani akartam, mit mond” – mondta Wilshere.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
21 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik